Karácsonyi Receptek

október 28th, 2010

Habcsók

Hozzávalók:

- 6 tojásfehérje
- 35-40 dkg porcukor
- 1 evőkanál citromlé
- 1-1 csepp ételfesték

Verjük fel a tojás fehérjéket kemény habbá, és adjunk hozzá apránként porcukrot, citromlevet, majd gőz fölé állítva addig verjük, míg az sűrű, fényes masszává nem áll össze. Ekkor töltsük csillagcsővel ellátott habzsákba ( ételszínezékkel is díszíthetjük ízlés szerint), majd sütőpapírral bélelt tepsibe nyomjunk ki belőle karikákat vagy más, tetszőleges formákat. Végül langyos, közepesen meleg sütőben 60-70 percig szárítsuk.

október 28th, 2010

Csillag linzer

Hozzávalók:

- 50 dkg liszt
- 4 tojássárgája
- 25 dkg vaj
- 25 dkg porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 1 kiskanál reszelt citromhéj

A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, majd hozzáadjuk a porcukrot és a tojások sárgáit, utána vaníliás cukorral és reszelt citromhéjjal ízesítjük, végül jól formázható tésztává gyúrjuk.
Ezután nyújtsuk a tésztát 2-3 mm vastagra, majd különböző méretű, csillag alakú formákkal vágjunk ki belőle csillagokat. A sütőpapírral borított sütőlemezre sorakoztatva, előmelegített sütőben kb. 180 fokon, 10-12 percig süssük. Lekvárral egy-egy darabot összeragasztva, porcukorral meghintve tálaljuk.

október 28th, 2010

Mézeskalács

Hozzávalók:

- 1 kg liszt
- 4 dkg porcukor
- 2 kiskanál szódabikarbóna
- 2 kiskanál fahéj
- 2 kiskanál őrölt szegfűszeg
- egy csipetnyi só
- 10 margarin
- 3 egész tojás
- 2,5 – 3 dl méz
- ha díszítjük: egy tojásfehérje
- 6 evőkanál kristálycukor

A porózus hozzávalókat összekeverjük, majd belemorzsoljuk a margarint. Ezután a közepébe öntjük a mézet, utána beleütjük a tojásokat, végül az egészet jól összedolgozzuk. (Esetleg előfordulhat az, hogy a méz egy kicsit nehezebben veszi fel a lisztet, ezért a liszt egy kis részét nem árt az elején félretennünk, és a kidolgozáskor gyúrjuk csak a tésztához.) A deszkát ezután bőven meglisztezhetjük. Figyeljünk viszont arra, hogy ne legyen túl lágy a tészta, mert akkor az túlságosan megdagadhat a sütőben, így “elfolyhat” a forma, ráadásul lukacsossá válhat a sütemény felülete. A tésztából vágjunk ki egy kisebb darabot, majd a jó alaposan meglisztezett deszkán 2-3 milliméter vékonyra nyújtsuk ki. Szaggassuk ki, vagy vágjuk ki a formákat, majd tegyük be a vékonyan kizsírozott, kilisztezett tepsibe. Sütést közepesen forró sütőben tegyük, ám vigyáznunk kell arra, hogy meg ne égjen, ugyanis nagyon gyorsan megsül. A sütések között nem kell újra bezsírozni a tepsit, csupán néha egy kicsit meglisztezni.
A kisült formák felületét cukormázzal is díszíthetjük. Ehhez egy csipetnyi sóval fel kell verni egy tojásfehérjét, majd a kemény habhoz keverjünk körülbelül 6-7 közepes kanálnyi cukrot. A cukorhab egy kis részét töltsük egy nejlonzacskó sarkába, végül a zacskó sarkára vágjunk egy kis lyukacskát. Díszítés: ízlés szerint.

október 28th, 2010

Mézes sütemény

Hozzávalók:

- 40 dkg méz
- 10 dkg sötét cukorrépaszirup
- 4 tojás
- 20 dkg margarin
- 1 zacskó vaníliás cukor
- 5 dkg cukor
- 20 dkg kandiscukor
- 80 dkg liszt
- 2 evőkanál porcukor
- 1 mézeskalács fűszerkeverék
- 1 zacskó sütőpor
- 4 evőkanál rum
- (a tepsi kikenéséhez margarin, liszt)

A mézet a cukorrépasziruppal és a margarinnal megolvasztjuk, majd a tojásokat – a szükség esetén a finomabbra tört kandiscukrot -, a vaníliás cukrot, és a cukrot krémesre keverjük, majd a langyosra hűlt mézes masszát beledolgozzuk. Végül apránként hozzáadagoljuk a sütőporral és fűszerkeverékkel vegyített lisztet a rummal váltogatva. Kenjünk ki egy tepsit margarinnal, majd hintsük meg liszttel és csak ezután simítsuk bele a tésztát. Előmelegített sütőben, kb. 180 fokon 30-40 percig sütjük, majd rácson kihűtjük. Végezetül az egészet kockákra vágjuk, és sablon segítségével porcukorból mintákat szitálunk. Becsült elkészítési idő egy-egy és negyed óra.

október 28th, 2010

Mákos guba

Hozzávalók:

- 6 kifli
- 15 dkg darált mák
- 5 dl tej
- 5 dkg mazsola
- 1 vaníliás cukor
- 2 evőkanál cukor

A kifliket vágjuk fel karikákra, szórjuk meg mazsolával, és tegyük bele egy tálba. A cukrot és a tejet forraljuk fel, szórjuk bele a vaníliás cukrot majd öntsük a kiflikarikákra. Ezután hintsük meg mákkal és még melegében tálaljuk, ízlés szerint mézzel vagy porcukorral ízesítve.

október 28th, 2010

Fasírtgolyócskák

Hozzávalók:

- 60 dkg darált lapocka
- kis fej hagyma
- 1 tojás
- 1 zsemle
- 4-5 gerezd fokhagyma
- paprika
- őrölt bors
- vágott zöldpetrezselyem
- olaj
- só ízlés szerint

A zsemlét beáztatjuk és kifacsarjuk, majd az apróra vágott hagymát olajon megdinsztelem. Az összes hozzávalót (kivéve az olajat) jól összekeverjük és vizes kézzel kis, diónyi golyókat formálunk belőle, majd forró olajban kisütjük. Kihűlés után mindegyikre egy karika csemege uborkát teszünk és fogpiszkálóval egy káposztafejre tűzzük őket.

október 28th, 2010

Rántott harcsaszelet

Hozzávalók:

- 1kg harcsa (tisztított)
- tojás
- liszt
- zsemlemorzsa
- olaj
- só

A harcsát két centis szeletekre vágjuk, besózzuk és kb. 1 órán keresztül állni hagyjuk. Ezután lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, végül forró olajban mindkét oldalát aranysárgára sütjük, hasábburgonyát és tartármártást adunk mellé.

október 28th, 2010

Töltött káposzta

Hozzávalók:

- 1kg savanyú káposzta
- 1kg sertéshús
- 2 tojás
- 15dkg rizs
- 1 fej hagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál paprika
- 1 merőkanál töröttbors
- kb. kéttenyérnyi bőrke
- 20-25 szem bors (egész)
- zsír
- só

A húst ledaráljuk, a rizst félpuhára főzzük, a hagymát apróra vágjuk és zsíron aranysárgára pirítjuk. Utána ezeket összekeverjük tojással, zúzott fokhagymával, törött borssal, egy teáskanálnyi sóval és pirospaprikával, végül a masszából gombócokat formálunk. Utána egy nagy fazék aljára terítem a bőrkét (ez sűríti később a káposztát), erre jön a káposzta kétharmada, majd a gombócok, majd a végén a maradék káposzta. Utána megszórjuk egész borssal, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi jól ellepi. Legvégül felforraljuk és lassú tűzön kb. két órát főzzük.

október 28th, 2010

Grillezett lazacszeletek

Hozzávalók:

-80 dkg lazacfilé
-1 fej hagyma
- olaj
- só, bors
- citromlé

A lazacot kb. 2 centiméter vastagságú szeletekre vágjuk, megöntözzük olajjal és citromlével, majd befedjük a karikákra vágott hagymával, majd legalább egy órát állni hagyjuk. Ezután a lecsepegtetett halszeleteket (hagyma nélkül) a beolajozott grillrostra tesszük és közepes tűzön grillezzük. Csakis közvetlenül a tálalás előtt fűszerezzük.

október 27th, 2010

Wellington pulykamell

Hozzávalók:

- 1 pulykamell
- gombapép
- 1 tojás
- 20dkg leveles tészta
- só, bors
- bazsalikom

A pulykamellet megformázzuk, besózzuk, megszórjuk borssal és bazsalikomlevéllel, majd fél órát állni hagyjuk. Ezt követően olajozott (2 evőkanálnyi olajjal) tepsibe rakjuk. Ezután fél dl vizet aláöntve letakarjuk fóliával és előmelegített sütőbe (180 fok) tesszük. Fél óra letelte után levesszük a fóliát és saját levével időnként meglocsolva pirosra sütjük, majd a tepsiből kivéve félretesszük. 3 milliméteresre sodorjuk a leveles tésztát és a közepén elterítünk egy kanálnyi gombapépet. Erre tesszük a már kihűlt pulykamellet, felületét bekenjük a maradék gombapéppel és ráhajtjuk a tésztát. Kiolajozott tepsibe tesszük, és villával megszúrjuk a tetejét majd bekenjük felvert tojással. Az Előmelegített forró sütőben addig sütjük, míg a tészta szép piros nem lesz.