Az ajándékozó Mikulás (vagy Télapó) alakja valós történelmi személyre vezethető vissza, a 4. században élt myrai Szent Miklós püspök nyomán született meg. A legenda szerint egy szegény embernek három lánya volt, akiket hozomány hiányában nem tudott férjhez adni, emiatt hajadonok maradtak, és prostitúcióra kényszerültek volna. Értesült erről a kis-ázsiai Myra püspöke is, aki elhatározta, hogy segít nekik. Éjszakánként odalopózott a szegény ember házához, és különböző értékes tárgyakat hagyott ott, amelynek csodájára jártak a helyiek. Több éven keresztül vitte az ajándékokat, míg egyszer a szegény ember megleste őt, hogy megköszönje, ám Miklós arra kérte, inkább Istennek köszönje az ajándékot. Így terjedt el a Mikulás ünnepe – a Miklós egyik alakváltozataként – amelyet december 5-6 éjjelén ünnepeltek. A hagyomány szerint Mikulás ekkor látogatja meg a gyerekeket, ha abban az évben jól viselkedtek, és ajándékozza meg őket. Az ún. Télapó kifejezés csak a 20. század elején terjedt el a Mikulás szinonimájaként. A 19. századtól kezdve – főleg a városokban – a Mikulás az ablakokba helyezett kicsiny cipőcskékbe szaloncukrot és déli gyümölcsöt tartalmazó piros csomagot tett bele. Előtte, napközben még személyesen is lehetett találkozni a Mikulással, aki kövérkés, piros ruhás, hosszú fehér szakállú, pásztorbotot tartó püspök, akit krampuszok kísértek, hogy a rossz gyerekeket virgáccsal ijesztgessék.
A régi Mikulás alakja eredetileg a mennyben élt, onnan figyelte a gyerekeket, segítői az angyalok, manók, krampuszok osztogatták az ajándékot vagy virgácsot. A különböző kultúrákban más-más alakban maradt fenn a Mikulás, a protestáns németeknél az ún. Weichnachtsmann alakja terjedt el, míg az angolszász világban az északi sarkon élő Santa Claus egyenesen a karácsonyi ajándékhozóvá avanzsált elő, akinek a gyerekek levelet is írhatnak, és karácsony előestéjén egyetlen éjszaka alatt bejárja a világot, a kandallókra tett zokniba ajándékot hagyva, míg őt a gyerekek tejjel és sütivel várják. A Szovjetunióban a 20.században alakult ki a Gyed Moroz (Fagy apó) alakja, aki egy időre ki is szorította – szekularizáció jegyében – Oroszország és Moszkva védőszentjét, Szent Miklós püspököt. Az utóbbi évtizedekben keletkezett egy “halandó” Mikulás is a lappföldi Joulupukki személyében, aki hús és vér alakban van jelen.
A Mikulás eredete
Ki is a Mikulás valójában?
Az ajándékozó Mikulás (vagy Télapó) alakja valós történelmi személyre vezethető vissza, a 4. században élt myrai Szent Miklós püspök nyomán született meg. A legenda szerint egy szegény embernek három lánya volt, akiket hozomány hiányában nem tudott férjhez adni, emiatt hajadonok maradtak, és prostitúcióra kényszerültek volna. Értesült erről a kis-ázsiai Myra püspöke is, aki elhatározta, hogy segít nekik. Éjszakánként odalopózott a szegény ember házához, és különböző értékes tárgyakat hagyott ott, amelynek csodájára jártak a helyiek. Több éven keresztül vitte az ajándékokat, míg egyszer a szegény ember megleste őt, hogy megköszönje, ám Miklós arra kérte, inkább Istennek köszönje az ajándékot. Így terjedt el a Mikulás ünnepe – a Miklós egyik alakváltozataként – amelyet december 5-6 éjjelén ünnepeltek. A hagyomány szerint Mikulás ekkor látogatja meg a gyerekeket, ha abban az évben jól viselkedtek, és ajándékozza meg őket. Az ún. Télapó kifejezés csak a 20. század elején terjedt el a Mikulás szinonimájaként. A 19. századtól kezdve – főleg a városokban – a Mikulás az ablakokba helyezett kicsiny cipőcskékbe szaloncukrot és déli gyümölcsöt tartalmazó piros csomagot tett bele. Előtte, napközben még személyesen is lehetett találkozni a Mikulással, aki kövérkés, piros ruhás, hosszú fehér szakállú, pásztorbotot tartó püspök, akit krampuszok kísértek, hogy a rossz gyerekeket virgáccsal ijesztgessék.
A régi Mikulás alakja eredetileg a mennyben élt, onnan figyelte a gyerekeket, segítői az angyalok, manók, krampuszok osztogatták az ajándékot vagy virgácsot. A különböző kultúrákban más-más alakban maradt fenn a Mikulás, a protestáns németeknél az ún. Weichnachtsmann alakja terjedt el, míg az angolszász világban az északi sarkon élő Santa Claus egyenesen a karácsonyi ajándékhozóvá avanzsált elő, akinek a gyerekek levelet is írhatnak, és karácsony előestéjén egyetlen éjszaka alatt bejárja a világot, a kandallókra tett zokniba ajándékot hagyva, míg őt a gyerekek tejjel és sütivel várják. A Szovjetunióban a 20.században alakult ki a Gyed Moroz (Fagy apó) alakja, aki egy időre ki is szorította – szekularizáció jegyében – Oroszország és Moszkva védőszentjét, Szent Miklós püspököt. Az utóbbi évtizedekben keletkezett egy “halandó” Mikulás is a lappföldi Joulupukki személyében, aki hús és vér alakban van jelen.