Adventi koszorú
Vágjuk fel a fenyőt és zöld részeket kb. 15 centis darabokra, majd a drótból “U” betűket vágjunk a zöldek rögzítéséhez (ehhez javallott a drót végét átlósan levágni, hogy könnyebben beszúrhassuk az alapba). Fenyőből és zöldekből néhány darabot fogjunk csokorba, majd az alapra fektetve tűzzük meg őket u-alakú drótokkal. Ezt addig folytassuk, amíg a koszorúalap egész felületét beborítjuk. Ezután vágjunk le 8db, egyenként 10 centis drótot, majd hevítsük fel őket addig, míg pirosan nem izzanak, és szúrjuk őket a 4 adventi gyertya aljába (gyertyánként 2-2 db-ot).
Következő lépésben szúrjuk be a gyertyákat (általában 3 egyforma és 1 eltérő színű gyertyát szokás használni) a koszorúba. Rakhatjuk őket egymás mellé, vagy akár 3 gyertyát együtt és egyet külön, de leggyakrabban szimmetrikus, a koszorút 4 egyenlő részre osztó elrendezést szokás használni. A gyertyák közé egyéb díszeket is tehetünk, ezeket szintén u-alakúra hajtott drótokkal rögzíthetjük. Ha fenyőtobozt is szeretnénk feltenni, akkor a drótot tekerjük köré jó erősen megcsavarva, és így tűzzük a koszorúba.
Végül rakhatunk rá masnit úgy, hogy a drót végére kampót hajtunk, ezt a masni közepére tesszük, majd jól megcsavarjuk, és feltűzzük a koszorúra.
Az első gyertyát advent első vasárnapján gyújtsuk meg, utána alkalmanként eggyel többet, végül az utolsó – eltérő színű – gyertyát pedig Szenteste (néha egybe is esik a 4. vasárnappal). Jó készülődést!
Hóemberkék
Hungarocell golyó méretéhez igazítottan polár anyagból méretezzünk sapkát – amely tulajdonképpen egy ketté hajtott téglalap összevarrva -, majd az egyik végétől kis távolságra összefűzve húzzuk csúcsosra, és biggyesszünk bele apró kis pompont vagy egy picike hungarocell golyócskát. Ezután csillámos, ezüstös glitter (lehúzható) üvegfestékkel vagy jégkristállyal varázsolunk hozzá jeges-havas hatást. Az arcocskát megrajzolhatjuk odamaszatolással, vagy hóemberkés szalvétából kivágva rádekopázsolással – nem árt előtte fehér akril alapot rákenni a golyóra -. A hóember feje tulajdonképpen lenvászonból készült, két egyforma méretű kör összevarrva, és flízzel esetleg szivacsmorzsákkal kitömve. A kesztyűcskéket és csizmácskákat polár anyagból készítsük (kicsinyített kesztyűk és zoknik alapján) amibe végül beleragaszthatjuk a fejet. A ragasztási nyomok eltüntetésének legegyszerűbb módja, ha egy sállal eltakarom. A kesztyű nyílását azonban korántsem takarja el a hóemberkénk feje, ezért érdemes még két apró mancsot imitáló hungarocell golyócskát beleragasztani úgy, hogy kissé kilógjon. A végén ragasszuk fel egy virágkötöző koszorúra.









Karácsonyi vásár